Már böngészhető az Együtt c. irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat legfrissebb lapszáma.
A vers rovat tartalmát tekintve remek alkalmat kínál az elmélkedésre Bíró József, Bobory Zoltán, Csontos Márta, Füzesi Magda, Kulcsár Attila, Németh Péter, Sz. Kárpáthy Kata, Zán Fábián Balázs alkotása.
Ámorth Angelika és Megyei Edit Tünde műve a próza kedvelői számára rejt tartalmas kikapcsolódást.
Vári Fábián László A legendás levelező c. írásában Dr. Ilia Mihály egyetemi tanár, irodalomtörténész munkásságát méltatja. Az írás apropója, hogy Dr. Ilja Mihály 2024. június 21-én vette át az MMA Életműdíját. Az irodalomtörténész 1972-1974 között a Tiszatáj főszerkesztőjeként tevékenykedett. ,,Kovács Vilmos és S. Benedek 
András kétrészes tanulmányának közlésével a közvélemény először kaphatott hírt a Kárpátalján rekedt magyarok 1944-es nagy nemzeti tragédiájáról, valamint a ’70-es években éledező magyar irodalomról, az illyési síp hatodik ágáról. Jól emlékszem, ennek is meglett a következménye mindkét oldalon, de szovjet Kárpátalján különösen. Régen volt – legyintenek rá sokan, de akiknek az írói pályája ekkor zátonyra futott, ma is viselik következményeit.” – írja Vári Fábián László a szövegben, amelynek olvasását teljes terjedelmében ajánljuk.
A tanulmány rovatban Kovács Sándor és Dupka György közleménye jelenik meg. Kovács Sándor Hányatott sorsú magyar emlékek Huszton és Visken c. tanulmányában az emlékművek és emlékhelyek történetét taglalja. A Rákóczi-ház emléktáblája, a Hősök Emlékműve, az Országzászló emlékmű Huszton létezett egykoron, ma a hetilapok digitális archívumában kutatva, továbbá Kovács Sándor tanulmányát olvasva találunk információt mindezekről. Ennek nyomán ismét eszünkbe juthat, amit Jan Assmann írt: ,,az emlékezetnek helyszínekre van szüksége és térbeliesítésre hajlik”. Tanulságos lenne ma is bejárni azt a teret, ahol régen az említett emlékhelyek léteztek: minden bizonnyal elgondolkodnánk az ember és a Történelem viszonyrendszerén.
Dupka György A donbászi munkaszolgálatra kényszerített kárpátaljai fiatalok kálváriája (1947-1953) c. írás segítségével újabb fejezetet olvashatunk az Édes Istenem, a keresztet vállainkról vedd le!” Tragikus sorsú kárpátaljai GULAG-elítéltek pantheonja (adattára) 1940-1970 c. munkából. A téma: a donbászi bányásziskolába (úgynevezett fezeóiskolába) küldött fiatalok története. A fejezet elején a kutatási előzmény kap hangsúlyt: Molnár D. Erzsébet, Baráth Viktória, Tóth Zsuzsanna kutatta a témakört. Ezzel kapcsolatban Dupka György leszögezi: ,,Az eddig közölt dolgozatok azt sugallják, hogy ez a kényszerintézkedés kizárólag a magyar és német katonaköteles fiatalokra terjedt ki. Egyetértek azzal a következtetéssel, hogy ez az akció a malenkij robot után tulajdonképpen a második deportálási kísérletnek tekinthető.” (66. old.). Megtudjuk, hogy 1947-49 között Kárpátaljáról 12 000 fiatal került Donbászra (68. old.). A levéltári források elemzését tekintve fontos, hogy ,,1947 márciusában jelent meg az USZSZK minisztertanácsa és Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának rendelete, amely Kárpátalja részére 8000, 1949-ben 5500 fős kvótát állapított meg.” (67. old.). A levéltári forráson és a sajtószemlén kívül a túlélők visszaemlékezése emeli a kutatás értékét: „Sztálin nem hitt a kárpátaljaiaknak, mármint a magyaroknak, sváboknak, zsidóknak, de még a ruszinoknak sem, mert az 1927 és 1929 között születetteket nem hívták be a hadseregbe. Ehelyett amolyan munkatáborokba szállíttatott bennünket. Közölték velünk, Donbászra megyünk dolgozni. Mi már előre sejtettük, hogy baj lesz ebből. Négy éve is csak három napra vitték el apáinkat, idősebb testvéreinket, és mi lett a vége. Marhaszállító vagonokba vagoníroztak be. Két hétig tartott az út, mire megérkeztünk Sztalinóba, egy bányavárosba. Barakkba tereltek bennünket, korábban német hadifogolytábor volt. Egyenruhát kaptunk, mondták, e naptól fezeósok vagyunk, 5 évet fogunk dolgozni és tanulni, 8 órát dolgoztunk, este tanultunk.” – olvashatjuk Ajtay Sándor (Técső) szavait (66. old.).
Kovács Sándor és Dupka György publikációját olvasva felmerülhet bennünk, hogy a történelem, mint kiszámíthatatlan erő és folyamat – esetleg orkán – olykor elsodorja és összezúzza a gyanútlan embert, mártírt vagy túlélőt formálva belőle.
Az irodalom, valamint a helytörténet kedvelője számára tartalmas olvasmányt jelent az Együtt 2024/3. lapszáma.
