Végállomás: a busz megállt és leszálltam. Az ajtón kilépve arcomat a hűvös, de mégis kellemes szellő csapta meg. Fáradt voltam, meg izgatott – persze nem azért, mert leszálltam a buszról, bár szerintem mindenki, aki egyhuzamban két órát hánykolódik harminc sorstársával a négykerekű teknőn, másra nem is vágyik, minthogy leszálljon, és zsibbadt lába földet érjen.
A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) írótábort szervezett Makkosjánosiban. A három napos tábor többek között irodalmi városnézést, vers- és prózaműhelyeket, valamint forgatókönyvírói workshopot tartalmazott. Alapvetően szeretek írni, legyen az vers, kisebb-nagyobb történet, novella, kritika, elemzés egy filmről, könyvről stb. Az utóbbi néhány évben kezdett el növekedni bennem az íráskedv, olyan mértékben, hogy ha hobbi szinten is, de szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben is. Úgy gondoltam, hogy a tábor ebben sokat segítene, hasznosan tölteném a nyárból maradt napokat, és új emberekkel is megismerkednék.
A nap első programja irodalmi városnézés volt Beregszászban. A hangulatos séta alatt Gálfi Dezső idegenvezető bemutatta kultúránk nagy embereinek emléktábláit, szobrait és emlékhelyeit. Voltak, akiket már ismertem, és voltak, akikről akkor hallottam először.
A városnézést követően átmentünk a makkosjánosi Helikon Hotelbe, a „főhadiszállásra”, ahol az írótábor zajlott. A helyszín találó: a Helikon volt a lakhelye azoknak, akik a görög mitológiában megtestesítették a költészetet, a zenét, a táncot és a tudományokat. A múzsák „kárpátaljai rezidenciájában” zajlott a tábor. Viccet félretéve, mindenféleképpen találó név a táborhoz. A hotel udvarának asztalai és lócái a tábor életének központjává váltak. Itt nem csak ebédeltünk és vacsoráztunk, de a műhelymunkák és az ismerkedések, beszélgetések is itt zajlottak.
A műhelyek többé-kevésbé kötetlen foglalkozások voltak, ahol igyekeztek a résztvevőket is belevonni a munkába. Ezt nagyon is élveztem. Ilyen volt például az, amikor az első nap egyik foglalkozásán a biopoétikáról beszélgetünk, és mindenki elmondta a meglátását erről a számomra új és meglehetősen fura irányról. Vagy amikor el kellett mondani, hogyan viseljük a kritikát, azt, amikor a több órányi vérizzadás eredményét, az úgymond „saját gyermekünket” valaki véleményezi és elemzi. Ez meglehetősen kényes téma, mert általában az emberek ezt könnyen a szívükre veszik, és mindenki másképpen dolgozza fel. Ebből következve több válasz és meglátás is született a beszélgetés során. De nem is a válaszokat akarnám kiemelni, hanem azt, hogy erről, és sok más, ehhez hasonlóról beszélgettünk, mert mindvégig megvolt az a fajta hangulat, hogy itt azért jöttünk össze, mert szeretünk írni, és bátran, sőt akár örömmel megosztjuk gondolatainkat, elképzeléseinket. Ezt én nagyon jónak tartottam, mert úgy hiszem, csak ilyen környezetben képes az ember valóban fejlődni és kibontakozni.
A műhelymunkák legjobb része egyértelműen a gyakorlati foglalkozások voltak. Ilyen volt például az, amikor a saját pályamunkánkat olvastuk fel és elemeztük. Itt én a saját fantasy világom krónikájából egy, a világ megalkotásáról szóló részletet olvastam fel. Mondhatni, nagyon régies szöveg, meglátszott rajta, hogy kiforratlan. És ez meg is hallatszott, mert már felolvasásnál felismertem, hogy a szöveg félkész, a szavak jelentős része nem oda illő, vagy a legfontosabb: egyáltalán nem adja át a kívánt hangulatot, egy teremtéstörténet részletét. Ekkor szembesültem azzal, hogy nem szoktam hangosan felolvasni azt, amit írok, pedig ilyenkor könnyen lehet érzékelni a hibákat. A már leírt hibák mellett, a társaság is számos más gondot is észrevett, és több észrevételt is tettek. Ilyen volt például az a tipp Shrek Tímeától, hogy rugaszkodjak el a tolkieni, angolszász és skandináv mitológiától, és próbáljak meg valami eredetit, mondjuk a kárpátaljai mondakörökből és a kultúrából meríteni. Ezzel én egyet is értettem, mert a szövegen erősen érezhető a tolkieni hatás, ami azért mára már igencsak túlhasznált, habár maga a fantasy világom inkább közép- és észak-európai kultúrákból merít, de ez nem oldja meg azt a legfőbb gondot, hogy nincs ennek az egésznek saját, hamisítatlan stílusa – és ezen dolgoznom kell. Szóval összességében korrekt és hasznos tanácsokat kaptam, nemcsak a pályamunkára, hanem a fantasy projektemre is, hogy ne vesszek el a részletekben annyira, és találjam meg a saját stílusomat – és ez mondjuk igaz, mert három-négy éve még mindig a háttérmunkálatokat csinálom, és nagyon kevés az, amit valóban olvasó kezébe adhatnék.
Ugyancsak megemlíteném az egyik líraműhelynél használt „automatikus írás” módszerét, amikor is megnéztünk egy videoklipet (név szerint a Florence + The Machine: Delilah) és volt tizenöt-húsz percünk írásra: megírni egy verset, egy történetet, lényegében bármit, ami eszünkbe jutott. Itt leginkább a zenevideókban rejlő potenciál az, ami felnyitotta a szememet, merthogy ezek a sokszor mély és elvont pár perces videók alaposan meg tudják mozgatni az ember gondolkodását. Első ránézésre véletlenszerű, felgyorsított és agyontáncolt jelenetek ezek – de ha az ember egy kicsit jobban odafigyel, és hagyja, hogy elmerüljön ebben a káoszban, akkor sok mindent felfedezhet. Szerintem ez különösen igaz az írókra (és úgy igazából bárkire, aki alkot), akik elkezdik megfejteni, értelmezni ezeket valamiféle mögöttes tartalomért, majd pedig ebből a káoszból megpróbálnak egyfajta rendet csinálni, például egy novellát. Mindemellett a gyakorlat során rájöttem arra, hogy az írás tekintetében én inkább az a fajta író vagyok, aki a fennálló idő nagy részét előkészülettel, hangolódással tölti, és a nulladik percében ír meg mindent. Ez hasznos, mert megértem, hogyan dolgozik és azt az előnyömre használhatom.
A pályaművek elemzése során figyeltem fel arra, hogy a négy résztvevő stílusa egyedi. Mind a négyen más területen, saját hangvétellel alkottunk. Emiatt ez a társaság igencsak sokszínű lett. Új dolgokat ismerhettünk meg, sokat tanulhattunk egymástól – legalábbis én mindenféleképpen. Megtetszett Zsófia Hiányoztál c. novellájának ritmikussága; a feszültség folyamatos építése teljesen magával ragadott. És ez is inspirált: nálam azonnal megindult a brainstorm, számos ötletem lett, és meg is hozta a kedvemet a novellaíráshoz.
Azonban a műhelyek közül legjobban a forgatókönyvíró műhely jött be, melyet Bunda Fehér Rita forgatókönyvíró és rendező tartott, aki az utóbbi években lényegében a semmiből felemelte a kárpátaljai filmművészetet. Mint lelkes filmrajongó, teljesen lekötött. Rengeteg részletet beszéltünk meg azalatt a másfél óra alatt, sőt még egy storyboard elkészítésével is elszórakoztam.
Aztán elérkeztünk a tábor végéhez, ahol egy vacsora keretében összegeztük és megbeszéltük az elmúlt három napot. Másnap kimentem a buszállomásra. Félóra várakozás után megérkezett a busz, két óra múlva már otthon voltam. Letettem a táskámat, megpengettem pár húrt a gitáron, és azon gondolkodtam, mi történt a hétvégén.
A tábor rengeteg információt, segítséget, tippet és példát adott az írás fejlesztéséhez. De nem mehetek el szó nélkül annak hangulata és baráti légköre mellett sem. Mégis úgy gondolom, hogy az ilyen kreatív hangvételű táboroknál az egyik legfontosabb dolog az, hogy amikor az ember elhagyja azt, akkor érezzen egyfajta hamis erőnléti érzést: hogy tele van ötletekkel és alkotni akar. Fontos, hogy elindítson valamit a fejben: jól csengő történeteket, kósza gondolatokat, nagyszabású terveket. És én úgy érzem, hogy ez sikerült is. A tábor alatt számos ilyen történet, gondolat és terv jutott eszembe, ezeket megpróbálom megvalósítani. Ez sok munka, de a kedvem mindenképpen megjött hozzá.
Végezetül visszatérek a tábor első programjához: a városnézéshez. A tartalmas túra végén egy olyan gondolat vagy inkább meggyőződés született meg bennem, hogy az úgymond „világ vége melletti” kicsiny Beregszászban mennyi sikeres és elismert alkotó fordult meg, vagy élt itt (mint például Pálóczi Horváth Lajos, Tamás Mihály vagy Dsida Jenő). Ez kicsit inspirálóan hatott, mert tudatta velünk, hogy mi, helyiek, csakúgy, mint ők, képesek lehetünk arra, hogy valami olyat alkossunk, ami megmaradhat. És ezt jó olyanokkal megbeszélni, akik hasonlóan is így gondolkodnak. Sokat lehet így tanulni is, meg igazából szórakozni is. Mindez a tábor ideje alatt be is bizonyosodott.
