2014. június 21-én ismételten sor került a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság immár rendszeresnek tekinthető műhelybeszélgetésére. Társaságunk állandó tagjain kívül most első alkalommal üdvözölhettük sorainkban Pógyor Leventét, aki pályakezdő íróként látogatott el hozzánk, valamint Szalontai Alexandra grafikust. Mivel legutóbbi találkozónk alkalmával nem éreztük lezártnak a tárgyalt témát, így ismét az elbeszélés nehézségeit vettük górcső alá.
Ezúttal azonban konkrétan kitértünk a különféle elbeszélendő érzelmek átadásának nehézségeire, vagy épp azok egymással szembeni egyszerűségére. Elsőként a boldogság érzésének elbeszélhetőségét vitattuk meg. A kérdés kapcsán fontos nézőpontbeli különbségek merültek fel. Nevezetesen a boldogság és az öröm megkülönböztetésével, valamint a boldogság időlegességével kapcsolatosan.
Bakos Kiss Károly véleménye szerint az elbeszélő nem a boldogság pillanatában, hanem azt követően, a boldog állapotra mintegy nosztalgikusan visszaemlékezve írja meg az élményt. E sorok írója ezzel szembehelyezkedve amellett foglalt állást, hogy a boldogság nem lehet múló állapot, s azok az élmények, melyek idővel megváltoznak, mindössze időleges örömök. Ellenpéldaként felmerült Anna Karenina alakja, aki a szenvedés és a boldogság dinamikus változásában létezett mindvégig Tolsztoj regényében.
Újabb kérdésként vetődött fel a boldogság beteljesedésként való megjelenése, mintegy lezárásaként a tragédiák sorozatának. Újra az orosz irodalom szolgáltatott példát a Bűn és bűnhődés szerkezetén keresztül, melynek kapcsán megvizsgáltuk a felvetést, miszerint érzékletesebb a boldogság bemutatása, ha azt tragédiák előzik meg.
Beszélgetésünk témája lassan, mintegy észrevétlen kanyarodott a tragikum és a trauma elbeszélhetőségéhez. Adta magát a kérdés: nehezebb-e a boldogságról írni, mint a tragédiáról. A társaság tagjai valamelyest konklúzióra jutottak abban a tekintetben, hogy legyen szó bármelyik műfajról, a befogadónak sokkal könnyebb dolga van, hogyha el tud vonatkoztatni az írótól, ezáltal könyebben éli meg sajátjaként az átadni kívánt érzést. Ezen belül kitértünk Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című munkájára, melyben az író mintegy magától is elvonatkoztatva, női szemszögből mutatja be a szenvedés lélektanát, ezáltal az olvasó könnyebben kikerülhet az alkotó szemszögéből s teremthet magának egy újat, tulajdonképpen saját érzésként feldolgozva a leírt fájdalmakat. Ebből levezetve felmerült, hogy bizonyos esetekben akár káros is lehet az alkotó életrajza alapján olvasni a művet, és könnyebb lehet a leírtakat saját kontextusukban értelmezni.
A téma megvitatását követően Shrek Tímea írásainak elemzésére került sor, valamint a következő találkozó időpontjának kitűzésére, mely július 5-ére esik majd. Akkor a következő kérdést járjuk majd körbe: mit bír el egy novella?
Kertész Dávid
