Őz a lakótelepen

(Slendrián K. E.-nek)

E. szétkenődött szemfestékét igazgatja, közben meg-megakad a lélegzete, majd zihálva kifakad. Igyekszem megértő arcot vágni, de fél szemmel azt lesem, V. távolodik-e. Félek, hogy visszafordul, és újra kiabálni kezdenek. Szánalmas figura, még így, messziről is; lomha, hanyag. Nem értem E.-t…

Hajnalodik. Ilyenkor még nagyobb a lakótelep csöndje.

Valóságok párbeszéde: Apám

Reflexió Végh László fotóriporter képére

Apám a széntelepen dolgozott. Mindenki ismerte, hiszen az egész várost ő látta el fűtőanyaggal. Engem is csak miatta vettek fel iskolába. Cserébe két szekér fekete követ rakott le az intézmény udvarán.

A vonatállomással szemben áll a régi üzem épülete. Falai leomlottak, az udvarát ellepte a

netnapló – Ünnep a gyakorlás jegyében

Mi ez? – kérdeztem magamtól a szemöldökömet felhúzva. Másféle olvasmányokhoz vagyok hozzászokva, ezért Nagy Zoltán Mihály Ünnep Szodomában c. regényének olvasása azonnal ambivalens érzésekkel töltött el. Aztán eszembe jutott, amiről korábban Csordás László beszélt, miszerint nem csak nívós írásokból lehet tanulni. Ennek tudatában kezdtem az elemzésbe az előző műhelyen

Kaland

jáde-hold ül pihenni a hegyre
álmok borzolnak vizek menti nádat
szellemek járnak a szentélyben és egyre
mormolnak régi sintó imákat

 

madár az ágra hintázni jár
víztükörben lapul a csillagos ég
papírfalakon ki ajtót talál
nem szeretne elszunnyadni még

 

a járdaköveken új életre kel
a sötétben hullott szakura-bogyó
libbenve mentás illatot