Bezár

Amikor hazajövök a piacról, elkerülöm őt, mert nem akarom, hogy a kezét a vállamra tegye, magához húzzon, a szája a bőrömhöz érjen, nyálas legyen az arcom. A nyálat akkor kell letörölni, amikor a nagyanyám nem látja, mert megsértődik.

Nem akarom, hogy a közelembe jöjjön, mert akkor megérzem a kötényzsebéből áradó dohányszagot, amitől émelygek. A szekrényében a blúzok és harisnyák közé szárított dohánylevelet tesz, hogy a moly ne egye meg a szövetet. Ötből négy blúz szürkére kopott, az anyagot megviselte a langyos, majd hideg víz, a mosószappan, a csavarás és a hat óra a szárítókötélen, amikor éget a nap. A bőrét is megégette a nap, amikor krumplit kapált a kolhoznak. Négy éve nincs kolhoz, a krumpli a saját kertünkben nő, nagyanyám öt éve nyugdíjas, én két év múlva érettségizek.

Ebéd közben nagyanyám közelebb hajol hozzám, mert szerinte túl halkan mondtam valamit az anyámnak.

 – Mit mondtál, Panka? – kérdezi, de nem mondom hangosabban, mert akkor azt mondja, hogy kiabálok vele. Anyámra néz, tőle várja a szavak ismétlését.

– Azt mondta, hogy János holnap hazajön.

Bólint, de látszik az arcán, hogy nem értette, hogy hazajön a fia. Apám Nyíregyháza mellett juhász, nyáron ott van, mi a határ másik oldalán, Ungtölgyesen lakunk.

A zöldborsót és a tésztát nézem, ami a kanálba kerül. Ha egyenesen előre nézek, akkor látom a kézfején feszülő bőrt. Két lila ér látszik a vékony bőr alatt. A bőrszíne halványbarna, mert megégette a nap. A hüvelykujján megnőtt a köröm, vastag, mintha két réteg lenne, és sárga a körömgomba miatt. Nyíregyházán van ellene szer, itt a patikában nincs. Amikor hozattunk volna apámmal, nagyanyám azt mondta, ne költsünk annyi pénzt rá.

Ebéd után a ház előtt ülök, krumplit hántok. Nagyanyám kijön a házból, a kertkapuig megy, ott egy barackfa, minden nap megnézi, azt mondja, nemsokára kiszárad.

Amikor az udvaron megy, a botra támaszkodik. Ott vagyok én is, nem nézek fel, nem látom meg az árnyékát a földön, az árnyék háta is görnyedt, ilyen lesz az enyém is, amikor megöregszem.

Nem nézek fel, nem látom a fekete posztócsizmáját, amit nyáron is hord, amikor a kertbe megy, és kihúz két paprikafüvet a tyúknak, a gyökérről lerázza a földet, a csizmára is szóródik belőle, lesepri, de a csizma poros marad.

A hátsó udvar közepén van, jön a ház felé, amikor bemegyek a konyhába, és kulcsra zárom az ajtót, mert akkor nem jön be a házba, nem ér a bőrömhöz, nem érzem a dohányt, nem látom a görnyedt hátat. Nem gondolok arra, hogy én is ilyen leszek, mert rokonok vagyunk, és más nem lehetek, a betegségeink hasonlóak lesznek; ezért marad zárva az ajtó, így talán elkerülök mindent, amit nem akarok látni.

Bánfalvi Annamária

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük