Végh László pillanatképei nem hatásvadász jellegűek, semmiképpen sem tűnnek erőltetettnek vagy megtervezettnek. Arra törekszik, hogy árnyalja a fotói által bemutatni kívánt valóságot. Temetés és esküvő, elhagyatott épület, gyerek a játszótéren, a vízparton és a temetési menet élén – néhány példa arra vonakozóan, miképpen oldja meg a feladványt.
Úgy vélem, szükségszerű, hogy foglalkozzak ezzel a fotósorozattal, mert azt a valóságot érzékelteti, melyet naponta szemlélek. Igyekszem kívül maradni, távolról szemlélni a sivár épületeket Ungváron, a reménytelen sorsú, ugyanakkor felszabadult gyerekeket a megyeszékhely külvárosában; a fiatal anyát a buszon, aki a gyermekét cipeli, de elvétve kap ülőhelyet, még ritkábban kedves szót. Mesterségesen távol tartom magam a beszélgetések elemzésétől, nem hallom meg a gázszámla kifejezést, és nem figyelek oda, amikor két katona a futással egybekötött lőgyakorlaton elért eredményeiről beszél. Hiába teszem a felsoroltakat, az említett mozzanatok beszivárognak a tudatomba, uralják a gondolataimat, ébrenlétemet és álmomat. A jelenség a vállamra telepszik, a mellkasomat nyomja, akadályoz a megszólalásban, összezavar, és hatást gyakorol rám még akkor is, ha már átléptem az országhatárt.
A Pro Cultura Subcarpathica egyik munkatársa levélben keresett meg azzal kapcsolatban, hogy leírnám-e a gondolataimat egy fotó kapcsán. Örültem a lehetőségnek, aztán megijedtem. Attól tartottam, képtelen leszek kordában tartani a kifejezéseket, melyek a kép hatására megfogalmazódnak bennem. Maradtam a határvonalaim mögött, a fotóra műalkotásként tekintettem. Ridegen elemeztem a színek harmóniáját, szimbólumokat erőltettem a jelenetre, miközben elhallgattam, ami első ránézésre eszembe jutott. Időtlen, örökké tartó pillanat, mely azóta is mindennap megismétlődhet. Mert nincs garancia arra, hogy az ablakot beüvegezték, ugyanakkor arra sem, hogy a fényképen látható ló ezen a héten is kapott enni. Azt sejtettem, hogy ez a jelenet csak rosszabb lesz holnap, ahogyan a hiányzó üveg miatt egyre nagyobb mértékben omladozik a fal, korhad a fa. Attól tartottam, ha leírom ezt, az ablakban álló nő látképe örökérvényűvé és visszafordíthatatlanná válik. Ugyanúgy, mint Macondo pusztulása abban a pillanatban, amikor Aureliano Babilonia megfejti a pergamen tartalmát.
A fotót alkotó, valamint a kiállítást szervező egyén célja megvalósult. A kép üzenete kinyúl a keret mögül, megszólít és fogva tart. A fotós által megragadott pillanat beleégett a retinámba, a párbeszéd megvalósult. A gondolat kísért, mely szerint beteljesedett.
Pillanatkép Végh László kiállításáról (fotó: Shrek Tímea).
(Végh László, a Magyar Nemzet Magazin munkatársa az elmúlt évben a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj által Kárpátalján járt és a mindennapi élet mozzanatait örökítette meg. A díjnyertes fotókból a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) Valóságok párbeszéde címmel kiállítást szervezett. A megnyitóra 2016. február 24-én, Beregszászon, a Fodó Sándor Kulturális Központban került sor. A szervezők magyarországi, illetve kárpátaljai írókat, költőket és irodalomkedvelőket kértek fel arra, hogy szöveg vagy vers révén érzékeltessenek egy adott fotó által keltett hangulatot.)
