Marcsák Gergely

 Irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző, énekes. 1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon.  A Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola magyartanára és szervezőpedagógusa volt. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt irodalmi folyóiratban. Azóta írásait közölték a Napút, Helikon, Partium, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Hitel c. folyóiratok. A Szárnypróba (2013), Különjárat (2016), A tökéletes zártság egyetlen pillanata (2017) és az Év versei–2018 című antológiák társszerzője. Verseket, rövidprózákat, tanulmányokat ír. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja. Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Egy tanulmánygyűjteménye és egy verseskötete megjelenés alatt áll. Elismerések: Együtt Nívódíj (2017).

Kilátástalanság – Gondolatok Brenzovics Marianna írói világáról

Brenzovics Marianna: Kilátás

 

Irodalmunk sajátosságait és az aktív kárpátaljai alkotók életkorát ismerve nyilvánvaló, hogy jelentős generációs szakadék tátong a szépírók mezőnyében. Hiányzik egy középnemzedék, amelynek csíráit jórészt a vidékünkhöz csak feltételesen köthető Véletlen balett folyóiratnál kereshetjük, és amely elsősorban értékelhető irodalmi művekkel, másodsorban – véleményem szerint – utánpótlás-neveléssel és

Marcsák Gergely: Partok között

A hajó

Nem ismerem jól a törvényeit:
mi tartja fenn, mi süllyeszti el.
Méretét sem tudom összevetni
a látottak közül semmivel.

Szétterül, mint a nyárvégi ködök
fátyolos, úszó, fehér sátra.
Ahogy nézem, úgy nézhetett Dávid
a böhöm, harcos Góliátra.

Fedélzetre szállok, és a tengert
lesve azzal nyugtatom magam,
hogy révbe

Marcsák Gergely: Karjában érjen

Hogy az alkotáshoz kell-e szenvedés,

Ti tudjátok, részeg-bús angyalok,

De sejtem én is, hisz egyetlen betűt

Nem írtam, mióta boldog vagyok.

 

A dicsérő óda névtelen, elnyűtt,

De kitaszításotok szívünkbe mar.

Hordót görgettek céltalan, bolyongva

Az otthontalanság árnyaival.

 

S magam egykori helyeteken érzem,

Ha felugrik az Ő chat-ablaka.

Legyek hát néma,

Marcsák Gergely: Terek

Lelkünk terei végül kiürülnek,

mint ár után a bibliai bárka.

És puha testével kitölti őket

önmaguk nyirkos funkciótlansága.

 

Vissza aztán csak egyszer tér az ember.

Számadás előtt megkeresni magát,

hogy ráeszméljen bomló értelemmel:

legtöbb emléke csak lerongyolt plakát.

 

És csalódni fog, ha ideköltözne

törmelékekből állítani össze

a feloldozó, sosemvolt egészet,