Marcsák Gergely

 Irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző, énekes. 1990. február 23-án született az ungvári járási Kincseshomokon.  A Debreceni Egyetem Irodalom és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Az iskola befejezése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát, majd öt évig az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola magyartanára és szervezőpedagógusa volt. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt irodalmi folyóiratban. Azóta írásait közölték a Napút, Helikon, Partium, Magyar Napló, Irodalmi Jelen, Hitel c. folyóiratok. A Szárnypróba (2013), Különjárat (2016), A tökéletes zártság egyetlen pillanata (2017) és az Év versei–2018 című antológiák társszerzője. Verseket, rövidprózákat, tanulmányokat ír. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja. Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. Egy tanulmánygyűjteménye és egy verseskötete megjelenés alatt áll. Elismerések: Együtt Nívódíj (2017).

Marcsák Gergely: Irodalmat anyatejjel?

Idén októberben szervezte meg Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke, az Együtt folyóirat felelős kiadója a XIV. Együtt Írótábort. Feleségemmel, Shrek Tímeával volt szerencsénk részt venni a programokon, amelyekre magunkkkal vittük egyéves Júlia lányunkat is, aki a tábor történetének legifjabb karavánozója lett. Kezdetben aggódtunk, hogy rosszul viseli majd

„Látnunk kell egymást…”

Naplóbejegyzés az I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztiválról

Karanténba jön? – kérdezte a határőr, miután magához intett. Kezemben szorongattam a felettesétől kapott végzést, miszerint én, a költészeti fesztiválra tartó beregszászi lakos, hivatalos úton vagyok, és „karanténmentesen, korlátozások nélkül” léphetek Magyarország területére. Eljött az idő, hogy ezt az ütőkártyát – önelégült mosolyomat

Tavaszváró

Vári Fábián Lászlónak

Belefúlt már a tél az esővízbe.

Elkésett hidegfront tartósítja testét.

Fagyöngykoszorús kopár jegenyéken

varjak siratják az évszak elestét.

 

Sem szállni, sem maradni – csak megszűnni.

A jelenből kilépni: az volna jó;

s minden tavaszon megszületni újra.

Vacogó lelkünknek ilyen sors való.

 

S a megspórolt időt egy bájos …

Marcsák Gergely: Képekben a szavak

Szeptember 19-én a megszokott napi rutin ott tört meg, hogy a tyúkok és kacsák bőséges ellátása után nem vittem ki a bárányokat, az ólban maradtak, és fűvel töltöttem fel az etetőjüket. Mert tudjuk, ha délelőtt nem leszünk otthon (amire példa a járvány miatt hozott márciusi szigorítások óta ritkán volt), akkor