Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló, Tiszatáj, Tempevölgy.

FISZ-tag lett.

2019-ben Együtt Nívódíjat kapott.

2020-ban Ungváron, az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg első kötete, az Érzékelés (Könyvismertető, filmnapló, jegyzet).

netnapló – koncentrálj

Háromnegyed hatkor kellett volna, de negyed hétkor ébredek. Félálomban eldöntöm, nem ragasztok fóliát az ablakra.

Hét óra előtt két levelet fogalmazok, nyolckor a buszt várom. Kilenckor már Csapon vagyok, érkezik a vonat. Baktériumsereg, átláthatatlan ablak, sok utas. Cs. L. már itt van. Zúg, zörög, rezeg a mozdony után következő első

Z. és a pánik

(A kert I.)

Erősödő émelygéssel kezdődött, ezt követte a szomjúság, fejfájás, hányinger, majd a szoba hirtelen összeszűkült. Miután a padló nem tűnt többé vízszintesnek, Z. arra gondolt, ez csak optikai csalódás, és az új szemüveg okozza. Amikor meglátta a szoba északi sarkából terjengő árnyékot, arra gondolt, sok horrorfilmet látott. Aztán

netnapló – eredmény

Vasárnap reggel a buszon az előző napon történt munkácsi eseményekről beszélnek. Eszenynél leszállok, pár perccel később a síneken áthalad egy tizennégyes jelzésű zöld busz, a függöny mögül kinéz valaki, ő is Szalókán lakik. Nagy esélye van annak, hogy egyezik az úti célunk.

Elsőre nem is látom Cs. L.-t, messzebb, a

netnapló – előkészületek

Péntek van, hőség, a zárt ablakon keresztül beszűrődő hangokból ítélve a szomszédék learatták a búzát. Közben élménybeszámolókat olvasok a Literán, mert sehogy sem sikerül kijavítanom a sajátomat a múlt vasárnapi programról.

Jön egy ötlet, megoldásnak tűnik a kötetlenebb forma, konzultálok, lehetséges, kezdem.

*

Június 29-én, egy véletlenszerű döntés, túl hideg