Kovács Eleonóra

1989-ben született Szalókán (Ukrajna, Kárpátalja).

Tanulmányait az Ungvári Nemzeti Egyetemen 2012-ben fejezte be (történelemtanár).

2014-től a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) tagja, 2017-től a kvit.hu felelős szerkesztője.

Írásait időközben közölte az Együtt c. kárpátaljai irodalmi folyóirat, valamint a Partium, Somogy, Napút, Irodalmi Szemle, Magyar Napló, Tiszatáj, Tempevölgy.

FISZ-tag lett.

2019-ben Együtt Nívódíjat kapott.

2020-ban Ungváron, az Intermix Kiadó gondozásában jelent meg első kötete, az Érzékelés (Könyvismertető, filmnapló, jegyzet).

Út a varjakhoz

Hangos zajra riadok, ez csak az ébresztőm dallama. A telefon szerint 5:30 van, egy óra múlva indul a busz.

Felkapcsolom a villanyt a teraszon, hívom a kutyákat, két hónaposak és álmosak, ennyire korán nem szoktak enni. Sötét van az udvaron, a járda vizes, apró cseppekben esik az eső, szélroham cibálja 

Kovács Eleonóra: Üdvözlet Dozsorcából

Jan Zsortula mondja, miután visszatért Dozsorcába[1]

A kerítésről lepattogott a festék, a parkban megnőtt a fű. A Kardvirág Egészségközpont ajtaján lakat van, de a bejárat mellett lévő ablakon nincs rács, és az üveget betörték. Letaposom a füvet, észreveszem, hogy a fal mellé valaki egy kőhalmot rakott. Rálépek, felkapaszkodom a

Printscreen – Lila és zöld

Áprilisban, amíg én a szobában voltam, a tulipán kinőtt a földből. Napfényt és esőt kapott, egyre magasabb lett a szára, szélesebb a levele, végül kivirágzott. Ekkor kimentem a szobából, letörtem kilenc virágszálat, az asztalra tettem. Bementem a kamrába, kivettem a fiókból a metszőollót, a kiskertbe mentem, levágtam egy orgonaágat. A

Aprít

Jan Zsortula beszél

Dozsorca, 2056. március 5.

 

Reggel van, csend, hűvös, a levegő friss, keleten a látóhatár széle vörös. Kihozom a kertbe a sakktáblát. A születésnapomra kaptam, már nem kell.

Nem akarok sérülést okozni semmilyen felületnek (vasoszlopnak, falnak) a saját indulatom miatt. A térdemen mégsem törhetem szét. A kertünkben van