A KVIT bemutatja

KVIT-27-09-2014A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) szeptember 6-án ismét találkozót szervezett. Ezúttal Beregszász egyik kis kávézójában gyűltek egybe a tagok. A találkozón részt vett a KVIT tiszteletbeli elnöke, Vári Fábián László József Attila-díjas költő, valamint Csordás László, Kovács Eleonóra, Shrek Tímea, Marcsák Gergely, Pák Diána, Kertész Dávid, Ráti Emese, Ámorth Angelika. Első alkalommal volt jelen Veress Éva.

Először a KVIT hivatalos ügyeinek tárgyalása volt napirenden, ahol többek között felmerült a szervezet mottójának kérdése is.

Ezután Ámorth Angelika két írását elemezték a jelenlévők. Csordás László szerint a Jó keresztény háború idején címet viselő szöveg az ötlet szintjén maradt; Marcsák Gergely pedig életidegennek tartotta, mint mondta: nehezen elképzelhető, hogy a megadott élethelyzet a valóságban is megtörténjen. A tagok javasolták a továbbírást, felmerült ugyanis, hogy érthetőbbek volnának a karakterek, megélhetőbb a szituáció, ha egy kidolgozottabb közeg lenne látható az írásban.

KVIT1-27-09-2014

A találkozó második részében az Újrakezdés című prózát vitatták meg, amelyben több stilisztikai hibára hívták fel a szerző figyelmét. Kertész Dávid úgy gondolta: a karakterek nem fejlődnek kellő mértékben. Pák Diána pedig sablonosnak tartotta a szöveget. Felmerült továbbá a helyzetkép feloldásának hiánya is. Csordás László segítségként a Maupassant munkáival való megismerkedést javasolta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Jókai Mór például többször előre elkészített vázlatokból dolgozott, amely módszer az adott novellán is sokat javított volna. Emellett megemlítette, hogy a témaválasztás más műfajban talán pozitívabb eredményt hozott volna.

KVIT2-27-09-2014

Ráti Emese

Névjegy Ráti Emese

1997. október 26-án született a munkácsi járási Csongoron, ahol jelenleg is él családjával. Az elemi iskolát szülőfalujában, az általánost Nagydobronyban végezte, majd a Nagydobronyi Református Líceum kémia–biológia szakos osztályának tanulója lett. Jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója.

A költészet iránt már gyerekkorában is érdeklődött. Általános iskolás kora óta részt vett szavalóversenyeken és a KMPSZ által szervezett tanulmányi versenyeken. 2012-ben kezdett el foglalkozni a versírással. 2014 júliusában meghívást kapott a társaságba, azóta rendszeres résztvevője a KVIT műhelymunkáinak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük