Részek és határok

Ha van a térnek emlékezete, és nem csak az emberi antropomorfizáló szándék kényszeríti rá ideáit, akkor az Ungvári Nemzeti Egyetem újabb épületszárnyának 3. és 4. emeleti folyosói, termei talán az én hallgatói éveimből is őriznek ezt-azt. Most mégis az foglalkoztatott leginkább, hogy Korpa Tamás, az esetlegességet mániákusan kereső látogató, aki

netnapló – Hazahívás

Műhelymunka során sohasem a megtett kilométereket, hanem többnyire csak a verejtéket láthatjuk. Az együtt-tanulás, gyötrődés, a közös nekigyürkőzések összekovácsolják a csapatot, és ahogy Csordás László mondja: megszületik egy közös elv, gyök, szintézis, hogy hírül adja a világnak: itt egy kis csoport együtt vívja sorsát és tehetségét önmagával, környezetével. A jövőjét

netnapló – Ajtóról és zárról

A hideg levegő az épp nyíló ajtón keresztül áramlik a váróterembe. Az utas ilyenkor megborzonghat. Jegyvásárlás után negyven percen keresztül lehet beszélgetni, menetrendet böngészni, kávét kortyolni, találgatni, a többi ember milyen céllal utazhat karácsony után egy nappal Beregszász felé.

A kutya megszokhatta már az emberek rigolyáit, érezheti, melyik utas lábához

netnapló – Amiről nem beszélünk

Még van negyedórám, hogy a művelődési intézetbe érjek. A főiskola előtt várakozom. Milyen sok ismerős arc. A sokból kitűnik egy. A párbeszéd lehetőségével játszik az agyam, de sajnos nem kapok többet egy közömbös, semmitmondó sziánál. Sebaj, talán majd legközelebb.

A mai műhelymunka a Tabutémák és az irodalom címet kapta. Cs.