netnapló – Ünnep a gyakorlás jegyében

Mi ez? – kérdeztem magamtól a szemöldökömet felhúzva. Másféle olvasmányokhoz vagyok hozzászokva, ezért Nagy Zoltán Mihály Ünnep Szodomában c. regényének olvasása azonnal ambivalens érzésekkel töltött el. Aztán eszembe jutott, amiről korábban Csordás László beszélt, miszerint nem csak nívós írásokból lehet tanulni. Ennek tudatában kezdtem az elemzésbe az előző műhelyen

netnapló – Nehézségek

Szombat reggel öt óra. Nehezen megy az ébredés, de sietni kell, már vár a fuvar, amivel Tiszaújlakig megyek, s onnan – hála a teljes mértékben logikátlan tömegközlekedési járatoknak – csak órák kérdése, és eljutok Beregszászra is. Ismét egy olyan nap, mikor egyszerre két helyen kellene lennem. Utólag elmondhatom: nem sikerült.

netnapló – „Szép város Kolozsvár…”

Mivel nem akarom a kályhától kezdeni, ki kell hagynom, hogyan tereltek minket birkákként a beregsurányi határátkelőn, hogy töltöttünk el öt órát a surányi Határ büfében, és hogy tanultam meg az első román kifejezést 50 kilométerrel délebbre a magyar–román határon az elköszönő vámostól: „vale vedere”.

Ki kell hagynom, pedig

netnapló – Úton

A nemrég véget ért IX. Együtt Írótábor és Irodalmi Karaván sikerét látva, Jakab Annamária, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és a Pásztor Ferenc Szakkollégium programszervezője meghívta a KVIT tagjait egy irodalmi estre. A helyszín a Pásztor Ferenc Közösségi Ház volt, ahol kollégisták előtt mutatkozott be a társaság és Lőrincz P.