Ha van a térnek emlékezete, és nem csak az emberi antropomorfizáló szándék kényszeríti rá ideáit, akkor az Ungvári Nemzeti Egyetem újabb épületszárnyának 3. és 4. emeleti folyosói, termei talán az én hallgatói éveimből is őriznek ezt-azt. Most mégis az foglalkoztatott leginkább, hogy Korpa Tamás, az esetlegességet mániákusan kereső látogató, aki először járt Ungváron, mit visz magával a helyszínekből, amelyek számomra a szabad diákéletet jelentették és jelentik máig. Hogy miként észleli egy nyugatot járt közép-európai utazó a keletivé vadítás nyomait őrző kontinensrészt, és nekem miért nem tűnt fel öt év alatt a főépület bejárata előtti tető oldalsó négyzetrácsainak ormótlansága és funkciótlansága.
Április 6-án, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) együttműködésének eredményeként az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetté frissen átkeresztelt magyar kara látta vendégül Korpa Tamás költőt, szerkesztőt, irodalomkritikust, a FISZ társelnökét. Ez a találkozó volt a Részek és párbeszédek címet viselő beszélgetéssorozat első állomása, melynek során Csordás László kérdezte a vendéget munkásságáról, illetve arról, milyen a párbeszéd és van-e átjárhatóság a részek között az irodalomban. Az egy órás diskurzus alatt, amit az intézet Bercsényi Miklós Könyvtárában hallgathattam a diákokkal és a Magyar Filológiai Tanszék tanáraival együtt, kiderült, hogy ez a párbeszéd rendkívül szerény és egyoldalú volt mindeddig, azonban Korpa Tamás is megerősített minket abban, hogy a KVIT törekvése egy új, szélesebb csatornát nyit ebben a fontos kommunikációs rendszerben.
A határátlépés negatív élménye vendégünket sem kerülhette el. Mint mesélte, felkészületlenül érte, hogy a vámosok áttúrták csomagjait, de ebben is lírai párhuzamra talált, és fel is idézte Szőcs Géza hasonló tapasztalatokról szóló versét. Mint ahogy gondolatmenetében alátámasztást kapott az irodalom anyagából minden állítása: ha konzervatív értékrendünk csípőből rá is cáfolt volna az idegenségérzet szükségességére az alkotásban, Petri finomra hangolt fogalomalkotása (és lássuk be: tekintélye) segítette a közös megértést.
Szó esett Korpa Tamás eddig megjelent két kötetéről (Egy híd térfogatáról, 2013; Inszomnia, 2016), a címadás nehézségeiről és az ikerversekről, azaz a pillanat kétféle interpretálásának párhuzamba állításáról. Ez a kettősség köszön vissza a költő téremlékezetről szóló eszményében is, ahol az emberi nézőpont szembe helyezhető a teremtett környezet, a természeti képződmények szubjektumával.
Szó esett a pályakezdésről, amelybe személyes élményeken keresztül engedett betekintést vendégünk. Meghatározó gyerekkori élményétől, a szomszédba érkező József Attila-díjas Kalász László jellegzetes arcától legfontosabb Kemény Istvánhoz, Borbély Szilárdhoz és Térey Jánoshoz kötődő olvasásélményein át a Fiatal Írók Szövetségébe való belépéséig több érdekes dolgot megtudhattunk róla. Részletesen mesélt az Antal Nikolett holokauszt-kutatóval közösen vezetett Fiatal Írók Szövetsége tehetséggondozó, irodalom- és tudománynépszerűsítő, kapcsolatépítő tevékenységéről.
Az irodalmi részek közötti párbeszéd kapcsán kifejtette, hogy bár a kárpátaljai irodalomból eddig néhány jelentősebb alkotó, Berniczky Éva, Nagy Zoltán Mihály, Vári Fábián László tevékenységén és az Együtt lapszámain kívül szinte semmit sem láthatott az anyaországi közvélemény, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság megalakulása és intézményesülése által ez a skála színesedhet. Korpa Tamás a helyi fiatal értelmiség szerepét a kétirányú közvetítésben látja, amely egyrészt a Kárpát-medence kortárs irodalmának alapos megismerésére, másrészt saját értékeinek közvetítésére törekszik, aminek fontos része korábbi, méltatlanul elfeledett alkotóink munkáinak átmentése is.
A rendezvény zárásaként a szerző felolvasta (a hazugságról), (felnyitni és ráhagyatkozni) és (mikor távozik a sietség) című verseit. A közönség kérdésére válaszolva elárulta, hogy legutóbbi meghatározó olvasásélményét a kortársak közül Takács Zsuzsa Tiltott nyelv című verseskötetének, a klasszikusok sorából pedig Gyulai Pál Egy régi udvarház utolsó gazdája című kisregényének megismerése jelentette. A Magyar Filológiai Tanszék nevében Zékány Krisztina tanszékvezető köszönte meg a tartalmas eszmecserét, és biztosította a jelenlévőket arról, hogy a Részek és párbeszédek májusban esedékes következő rendezvényének is örömmel biztosít teret az Ungvári Nemzeti Egyetem.
A dialógus tehát kezdetét vette, és megnyílt az út a projekt címében szereplő részek közeledése, együttműködése, egy teljesebb egész kialakítása felé.
