Élő irodalomóra a mezővári középiskolában

A költészet világnapja előtt egy nappal, március 20-án a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskolába látogatott a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) néhány tagja. A fiatal kárpátaljai magyar írókat, költőket és értelmiségieket tömörítő alkotócsoport képviselői élő irodalomórát tartottak a 8-10. osztályos tanulóknak. Az irodalmárok a Rákóczi Szövetség

A felismerés

Egyre közelebb lépett hozzám. Minden mozdulatából tudtam, mit akar. Elfordítottam a fejem, hangosan nevetni kezdtem. Őrültnek éreztem magam, szabadnak. Bármit megtehettem. Nem egy szerepből adódóan. Tiszta szívből, önfeledten, olyan mélyről, hogy azt már egészen elfelejtettem, milyen is, mikor tényleg öröm tölt el. Annyi szenve

Műhelymunka Füzesi Magdával

Füzesi Magda költőt, Táncsics Mihály-díjas újságírót látta vendégül a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) legutóbbi, március 7-i műhelybeszélgetésén. A találkozónak ezúttal is a beregszászi Európa–Magyar Ház adott otthont. A rendezvényen jelen volt Lőrincz P. Gabriella, Pák Diána, Ráti Emese, Shrek Tímea, Varga Nikolett, Bakos Kiss Károly, Csordás László, Csornyij Dávid,

A KVIT következő műhelymunkája: Az otthontól távol – Beszélgetés Füzesi Magdával

Téma: Az otthontól távol – Beszélgetés Füzesi Magdával
 
Időpont: 2015. március 7., d.e. 11 óra, k. e. i.
 
Helyszín: Beregszász, Európa–Magyar Ház
 

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság idei harmadik műhelymunkájának vendége Füzesi Magda költő, Táncsics Mihály-díjas újságíró lesz. Irodalomról, lakóhely, otthon és haza fogalmának művészetében elfoglalt helyéről