netnapló – Úton

12355210_825983307527956_1725771922_nA nemrég véget ért IX. Együtt Írótábor és Irodalmi Karaván sikerét látva, Jakab Annamária, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és a Pásztor Ferenc Szakkollégium programszervezője meghívta a KVIT tagjait egy irodalmi estre. A helyszín a Pásztor Ferenc Közösségi Ház volt, ahol kollégisták előtt mutatkozott be a társaság és Lőrincz P. Gabriella költő.

Számomra ez a nap is úgy kezdődött, mint egy átlagos vasárnap. Nem szólt a vekker, így kellemes volt az ébredés. A délelőtti semmittevést megunva a 14:00-kor kezdődő irodalmi estre próbáltam fókuszálni. Megkérdeztem a KVIT facebookos csoportjában, hogy merre van pontosan a helyszín. A választ Csornyij Dávidtól kaptam meg, ami az volt, hogy menjek le hozzá 13:00 körül, és onnan együtt megyünk. Meglepődtem volna, ha úgy indulok el, hogy tudom, merre kell menni. Egy kisebb egyeztetés után megkértem Dávidot, hogy nyomtasson egy KVIT belépési nyilatkozatot. A hivatalos taggá válásban eddig mindig megakadályozott valamilyen körülmény.

Stílszerűen 13:30-ra már ott is voltam Dávidnál, majd egy kávé és némi eszmecsere után elindultunk. Néhány perc késéssel megérkeztünk a helyszínre, ahol Shrek Tímea, Marcsák Gergely és Lőrincz P. Gabriella várt minket. Kiderült, hogy nem is késtünk. 14:15-kor már összegyűltünk mindnyájan az előadóteremben, ahol Gabriella mutatkozott be röviden, majd felolvasott a verseiből. Mindeközben odaadtam a belépési nyilatkozatot Tímeának, és máris megkaptam első feladatom, a netnapló írását. 12381174_825991267527160_586002546_oMeglepődtem, hisz nem voltam erre felkészülve, de a gyorsan kölcsönzött papír, toll és fényképezőgép segítségével az esemény megörökítéséhez láttam. Gabriella felszólalása után Gergely következett, aki szintén felolvasott műveiből, végül pedig egy-egy Bakos Kiss Károly- és Lőrincz P. Gabriella-verset hallhattunk tőle megzenésítve.

Az első tizenöt perc után már oldottabb hangulatú lett a beszélgetés. Gergely után Tímea kapta meg a szót. A sorrend ugyanaz volt: bemutatkozás, majd felolvasás. Persze, közben mindenki mondott néhány információt a KVIT-ről. Szokatlan helyzetben éreztem magam, mert diáktársaimat láttam magammal szemben, de ez nem akadályozott meg a történtek megfelelő dokumentálásában.

Tímea után Dávid szólalt fel, aki megpróbálta még inkább oldottá tenni a hangulatot. Dávid szót ejtett többek közt a KVIT technikai újításairól, aztán szintén felolvasott. Végül én következtem, immár a KVIT tagjaként. Nem éreztem feszültséget vagy nyomást magamon, inkább büszkeség és megelégedettség töltött el, hogy ott ülhettem. Amit mondtam, az nem volt más, mint 12380231_825984594194494_370802211_nnéhány mondat a társaságba kerülésemről és az íráskedvről. Azt hiszem, ennyi elég volt tőlem. Az íráskedvet megemlítve Gabriella hívta fel az ifjú tollforgatók figyelmét a KMMI irodalmi és művészeti pályázatára. Lezárásképp Gergelytől a Lágerballada megzenésített változatát hallgattuk meg. Aztán a kollégisták által feltett kérdésekre válaszoltunk, amiknek köszönhetően sikerült egy átfogóbb képet adni a KVIT-ről, annak működéséről és az Együtt folyóiratról.

15:30-kor véget ért az irodalmi est. Indulás előtt megköszöntük a meghívást, és átadtunk néhány Együttet a kollégium könyvtára számára, amit a szervezők ajándékkal viszonoztak: a teraszra lépve egy meleg teára invitáltak minket. A szemerkélő eső láttán szívesen elfogadtuk az ajánlatot. Itt már kötetlenül beszélgettünk a szervezőkkel és az érdeklődő fiatalokkal. Fél óra beszélgetés után végleg elbúcsúztunk, és megköszöntük a kedves fogadtatást. Az eső már hevesen hullott, mégis elindultunk, egy újabb élménnyel gazdagabban.

Nagy Tamás

Névjegy Nagy Tamás

1996-ban született Beregszászon. 2015 óta tagja a Kovács Vilmos Irodalmi Társaságnak (KVIT). 2017-ben szerzett BA szintű diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és irodalom szakán. Később ugyanott MA fokozatú diplomát szerzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük