Fel sem tudom idézni, hogy utoljára mikor mutattak be új, önálló szépirodalmi kötetet Beregszászban. Nem nagy a város, nem él itt sok író, háború van, és még egy tucat indokot találhatunk, hogy miért nincs pezsgő irodalmi élet. 2025. május 6-án mégis felidéződött két óra erejéig, hogy milyen volt az élet a világjárvány és a háború előtt, mégpedig az Így kell Bódogulni c. alkotás bemutatóján.
A szerzővel, Kurmai-Ráti Szilviával Shrek Tímea író beszélgetett. Hallhattunk a szerző indulásáról, eddigi munkásságáról, első két köteteiről. Az Így kell Bódogulni Kurmai-Ráti Szilvia harmadik könyve. Szóba került a cím, ami sokakat meghökkentett. Többen azt gondolták – köztük én is–, hogy nyomdahiba került a címbe. A szerző elmondta, hogy a regény címe a főszereplő, Bódog nevéből ered, és ez egyfajta szójáték volt a részéről. A naplóregény cselekményideje egy telet ölel fel. Szereplői Bódog, egy kiskamasz fiú és a családja. A helynevekkel is játszott a szerző – Szászberek, Tündér. Olvasva a történeteket Beregszász és a Vérke-part lakói felismerhették a valósággal való egybeeséseket. Szándékos volt ez is az írónő részéről, ahogyan az is, hogy a koronavírus-világjárvány nem kapott helyet a történetekben. A szerző nem szerette volna, ha a Covid elveszi a figyelmet a cselekményről. A történetekben Kurmai-Ráti Szilvia értékrendje is megjelenik: a hagyományőrzés (mint például ellátogatni a történelmi helyszínekre), vagy a környezetvédelem, ami a regényben a szemétszedésben és a folyó védelmében jelenik meg. Egyfajta edukációs jellege is lett a könyvnek így. Ezek az írónő számára – saját bevallása szerint – nagy jelentőséggel bírnak.
Kurmai-Ráti Szilvia egy izgalmas családi kirándulásról szóló naplóbejegyzést olvasott fel a könyvből. Azt is megtudhattuk, hogy a szereplőket a családtagjairól mintázta, a leírtak viszont nem így történtek meg a valóságban. Az írói szabadság lehetővé tette, hogy kiszínezze, más pontokra helyezze a hangsúlyt.
A találkozón felmerült az otthon, a költözés és a külföldi lét témája is, amely napjainkban igencsak aktuális kérdés. Kurmai-Ráti Szilvia azt hangsúlyozta, hogy érdemes elmenni világot látni, de ha van lehetőség, akkor térjünk haza. Mint mondta, akkor tudjuk igazán értékelni azt, amit itt kellett hagynunk, amikor már távol vagyunk tőle.
Meglepetésemre, az író-olvasó találkozóra nem csak kétlábú, hanem bársonytalpú hallgatóság is jött. A könyvtár cicájának majdnem sikerült ellopnia a showt. Teljes nyugalomban sétált a sorok között a beszédek és a beszélgetés ideje alatt. Egy időre az egyik könyvtáros ölében pihent, de aztán közelebb ment a vendégekhez.
A könyvbemutató dedikálással zárult, amit már nem várhattam meg – sietnem kellett haza, vissza a szerkesztői munkakörbe. Útközben sokat gondolkodtam ezen a Bódogulni-dolgon. Hogy gyakorlatilag ez a cím az egész térségre igaz. Bódogulunk valahogy. De egyre nehezebben. Lélekemelő volt látni, hogy az irodalom még meg tud mozgatni fiatalokat és időseket egy ilyen helyzetben. Ez is a bódogulásunk egyik stratégiája lenne?
