A napokban értesültünk az egyik közösségi portálon arról, hogy megjelent a pozsonyi székhelyű Irodalmi Szemle idei februári száma. Ebből ajánljuk olvasóinknak a Kárpátaljára vonatkozó tematikus blokkot.
Ezeken az oldalakon ruszin népballadákat fedezhetünk fel Vári Fábián László fordításában, valamint a szerző Vásártér című készülő regényének egy részletét is olvashatjuk. De Popovics Demeter (A bosszúság), illetve Berniczky Éva novellája (Boszorkánykonyha retró), Lőrincz P. Gabriella verse (Üveggolyó) és Száz Pál tanulmánya (Az etnográfiai írás sajátosságai és az idegenség alakzatai Ivan Olbracht kárpátaljai riportjaiban) szintén a tematikus blokkon belül kapott helyet.
A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai közül Shrek Tímea novellája (Koldusok), Kovács Eleonóra prózája (A tintásüveg), valamint Csordás László tanulmánya (Emlékírás és regényszerűség. Mandrik Erzsébet szövegeinek olvasásmódja) szerepel még a lapszámban.
Amint lehetőség adódik rá, a KVIT-tagok írásait a honlapunkon is közöljük.