mindig más

amikor megismertél, bemutattam neked
a feletted zsarnokoskodó őszt. nevettünk rajta.
mégis tudtuk: a nyár hamar eltűnik,
mint egy köpés a poros földúton.
költöző madarak, reptük halált hoz.
a megszokást gyászolod. fájdalmad relatív:
a viszonyítási pont a behatárolható
elmúlás mértéke.
ki nem mondott szavak rothadnak.
nem búcsúzkodtam. hagytam, hogy
csalódások feszüljenek

„…s egy reggel nem volt már Magyarország”

A nemzeti sorskérdés és egyéni létértelmezés párhuzama
Vári Fábián László Változatok a halotti beszédre című versében

 

Másodpercnyinek tűnő életünk helye a végtelen időben, és a létezés oka, értelme örök témája az irodalomnak. Az egyén számára fontos a múlt és a jelen összefüggése, a sorsszerűség kérdése. A legtöbb esetben pedig,

Leonidász halála után

A király gyertyalángja kialudt s viasztengerbe veszett;
Ambróziát iszogatott egy túlvilági megállóban,
közben veszekedett Héraklész oszlopaival.
Az idő animált madárként faragta ki gondolatait,
Cserregő poszáták élvezték az isteni realityt.

 

Csornyij Dávid

Megjelent: Együtt, 2017/1.

netnapló – Hazahívás

Műhelymunka során sohasem a megtett kilométereket, hanem többnyire csak a verejtéket láthatjuk. Az együtt-tanulás, gyötrődés, a közös nekigyürkőzések összekovácsolják a csapatot, és ahogy Csordás László mondja: megszületik egy közös elv, gyök, szintézis, hogy hírül adja a világnak: itt egy kis csoport együtt vívja sorsát és tehetségét önmagával, környezetével. A jövőjét