Az igazság nyelve (Vári Fábián László: Tábori posta)

Aki kicsit is jártas a magyar irodalomtörténetben, biztosan tudja, hol találhatunk hasonlóságot Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Bessenyei György, Fazekas Mihály és Petőfi pályája között. Amellett, hogy korszakalkotó klasszikusok, mindannyian katonák voltak, ráadásul többségük csatában is részt vett, illetve műveiben is megörökítette a harcosok mindennapjait. Vajon fontos-e számunkra, hogy egyes alkotóink

Írótábor-napló, már a második

Ebben az évben is ellátogattam Hajdúböszörménybe, hogy részt vegyek a VII. Hajdúböszörményi Írótábor programjain június 10-14. között. Az alábbiakban ezt az öt napot próbálom összefoglalni.

1

Kicsit döcögősen érkeztünk. Féltünk, nehogy lekéssük a jelentkezést és az ebédet, de sem ez, sem az nem történt meg. Szerencsére időben odaértünk. Sőt, nem

Olvasónapló – A számozottak

Idén rendhagyó módon nem netnaplóval, hanem olvasónaplóval emlékezem a VII. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR), valamint a FISZ-tábor eseményeire. Elsőként Molnár T. Eszter A számozottak c. novelláskötetéről írok. Ez a kötet a HÍR-táborhoz kötődik annyiban, hogy ott kaptam ajándékba, és ezt olvastam elsőként.

A szereplők által átélt bizonytalanság, szorongás, éhség zavarba ejtheti