Október

Október van. Súlyos, beteg.
Gesztenyebarna-szín járdák.
Két kezembe álmot szedek:
Sötétzöldet, méla sárgát.

 

Október van. Búcsúcsókok.
Avarfüsttől zsongó terek.
Szemeimre álmot szórok,
Savanyízű mézes deret.

 

Ősz van. Suttogó-vörös ősz.
Szerelem suhan az égen.
Felettem kissé időz,
S tovaszáll álmodón, kéken.

 

Megjelent: Kárpátaljai Hírmondó, 2015/4.

Fogoly

Egyedül hagytak,
az ajtó megint zárva.
Lopva öltözik a csönd
huncut kacagásba.
Lebbenti a függöny szélét,
lehelete rajta jár,
megpihen az ablaktölcön –
kulcstalan a zár.

 

Megjelent: Napút, 2015/6.

Szembesülve az idővel (Vári Fábián László: Ereimben az idő)

ereimben

Az érettség metaforája, amelyet a költői oeuvre-ben gondolkodó, az életrajzot és a szövegeket egymásra vonatkoztató, egybeolvasó irodalomtörténet-írás, valamint kritika némely változata a különböző pályaszakaszok elkülönítésére és értékélésére használ általában, kevésbé vagy egyáltalán nem illik Vári Fábián Lászlóra. Az önálló kötettel viszonylag későn, csupán a rendszerváltást követően színre lépő költő ugyanis

netnapló – „Szép város Kolozsvár…”

04

Mivel nem akarom a kályhától kezdeni, ki kell hagynom, hogyan tereltek minket birkákként a beregsurányi határátkelőn, hogy töltöttünk el öt órát a surányi Határ büfében, és hogy tanultam meg az első román kifejezést 50 kilométerrel délebbre a magyar–román határon az elköszönő vámostól: „vale vedere”.

Ki kell hagynom, pedig