Jelenlét. Válogatás a KVIT-tagok részvételével zajlott rendezvények közül (2018. május–június)

Ez alkalommal a május–június folyamán megvalósult események közül válogattunk.

2018. május 26-27-én részt vettünk a hUNGary fest elnevezésű rendezvényen, melyre Magyarország Ungvári Főkonzulátusa hívta meg társaságunkat. Tagjaink közül Marcsák Gergely, Shrek Tímea, Csordás László, Varga Nikolett, Kovács Eleonóra fogadta a KVIT sátrához látogató érdeklődőket.

2018. június 7-11. között zajlott Budapesten

Versmondás online

Idén immár harmadik alkalommal hirdette meg a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság az Internetes Versmondó Versenyt, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült megvalósítani. A díjazásban helyi vállalkozók támogatását is kértük. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központnak, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központját vezető

III. Internetes versmondó verseny – felhívás

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság harmadik alkalommal hirdeti meg internetes versmondó versenyét. A felhívásra kárpátaljai iskolás gyerekek és a felsőoktatási intézményekben tanulók jelentkezését várjuk kárpátaljai magyar költők szabadon választott verseinek előadásával.

A célunk az, hogy a diákok készítsenek maximum három perc hosszúságú videót, amelyben előadják a választott alkotást, majd az