„Amelyik regény néma a most számára, az halott”

20170927_1112442017. szeptember 27-én zajlott a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) Részek és párbeszédek című sorozatának harmadik beszélgetése. Az alkalomra az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézetének Bercsényi Miklós Könyvtárában került sor. A rendezvény középpontjában ezúttal Dobás Kata irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus állt.

A Csordás László által moderált beszélgetés Kemény Zsigmondról, műveiről, az életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekről szólt. A kérdésre, hogy miért pont az ő életművét kutatja, a választ A rajongók című regényben találhatjuk meg, ami felkeltette annak idején Dobás Kata érdeklődését. Ezen túl fontos számára a periféria kutatása idő és tér szempontjából is: ismerjük a szomorú tényt, hogy a Pusztakamaráson elhunyt író emlékének csak a település határában, a kukoricásban maradt hely. Ez arra enged következtetni, hogy Kemény Zsigmond nincs a kulturális emlékezet középpontjában szülőfalujában, emelte ki Dobás Kata.

Nemcsak az irodalmárok, de a történelem iránt érdeklődők is könnyen azonosulhatnak azzal, ami Kemény Zsigmondot és szellemiségét jelenti, hiszen az író saját műveiben nagy hangsúlyt fektet a múlttal való párbeszédre. Számára a történelmi események mindig aktuálisak, s közülük is azokat emeli ki elsősorban, melyek a jelenben az ő, valamint a közössége szempontjából is fontosak. Forradalomellenesnek tekintik őt egyesek, mivel a társadalom vonatkozásában a lassú átmenetet részesítette előnyben a hirtelen változással szemben: az író szerint a forradalmak csak rendbontó cselekedetek, melyek felboríthatják a jól működő rendszereket. Talán az a helyes jellemzés, ha társadalmi gondolkodású írónak nevezzük őt – hangsúlyozta Dobás Kata –, aki olykor nem könnyen érthető a közösség számára, és írásai elsőre távolinak tűnnek, de újraolvasva hatni kezdenek. Hiszen mi is lehet az irodalom célja, ha nem az, hogy megváltoztasson nézeteket és életeket? Olvasás közben képeket kezdünk el látni, melyek olyan elevenen jelennek meg előttünk, mintha tényleg megfoghatók volnának, majd átformálják fizikai valónkat, megváltoztatják ideálunkat.20170927_111249 Az Özvegy és leánya című regényben arról van szó például, hogy a bigott anya, Rebekka elkobozza lánya, Sára könnyed, szerelemről szóló olvasmányait. Sára nénje viszont arra biztatja a lányt, hogy élje meg érzéseit. Dobás Kata ezzel kapcsolatban vizsgálja a kor olvasói szokásait is, mert mást olvastak a nők és a férfiak, illetve próbálták meghatározni a nők számára azt is, miket kellett volna olvasniuk. A regény főszereplője Sára, akinek egyetlen szórakozása az olvasás, a hívságok nemigen érdeklik, hiszen édesanyja nevelésének köszönhetően ezekben eddig semmi része nem volt. Ezért érdeklődve olvas szerelmes történeteket. A 21. században már-már nevetségesnek tűnne tiltani vagy szabályozni egy fiatal érdeklődési körét, de ha visszagondolunk, akkoriban ez nem számított szélsőséges gondolkodásmódnak.

Dobás Katát foglalkoztatják az irodalmi mű átiratának problémái is. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mit tekinthetünk annak. Fordítást? Átköltést? Egy nagysikerű alkotás megcsonkítását? Esetleg annak leegyszerűsítését? Értelmezését? A beszélgetés során ez a kérdés nyitva maradt: találjon erre választ maga az olvasó, saját belátásai és tapasztalatai szerint.

Egy adott mű átírása sokféle indíttatásból történhet. Lehet ez a népszerűbbé válás vágya vagy egyszerűen nyelvészeti kérdés. A szerző maga is átírhatja a korábbi szövegét, ahogy Kosztolányi Dezső tette Aranysárkány c. regényével említi a kutató. De ami közös valamennyi átiratban: valaki szeretné aktuálissá tenni, közel hozni az olvasmányt, és annak üzenetét a ma emberéhez. Pozitívumként szól az átiratok mellett az, hogy létrehozásának elengedhetetlen feltétele az eredeti mű alapos értelmezésemondja a kritikus. Az átírás egyfajta koncepcióváltás, ugyanakkor tudatos piaci stratégiaként is értelmezhető. Egy új művet eredményez, mely eladhatóbb, korszerűbb ugyan elődjénél, a réginél, de értékéhez nem ér fel. Létrejön valami más, ami „az én értelmezésem a szövegről” – vélekedik Dobás Kata.

Megeshet, hogy az új változat kiemel valamit, ami az eredeti számára lényegtelen és elhanyagolható volt, hogy elhagyja az író hangsúlyosnak szánt gondolatait. Hiszen az átíró számára minden, az alkotó fejében megszületett gondolat egyenrangúnak tűnik, mind csak egy-egy sor a könyv zsúfolt és már elkopott lapjain. Egy efféle alkotásból tudatosan vagy véletlen kihúzott sor vagy utalás olyan merész és veszélyes operáció, melyre talán egyik író sem adta volna áldását sosem.

Dobás Kata beszélt arról, hogy amikor egy szerkesztő hozzányúl valamely író szövegéhez, mindig szövegváltozattal dolgozik, hiszen a sok kiadást megért művek esetében többféle változat marad fent, akár a cenzúra nyúlt hozzá az eredetihez, akár a későbbi szerkesztő változtatott valami miatt a szövegen. Éppen ezért illúzió, hogy lenne egyetlen eredeti szöveg. Amikor olvasunk egy műalkotást, akkor mindig számolni kell azzal, hogy csupán egyetlen lehetséges szövegváltozatot olvasunk. Ez az elmélet az alapja a kritikus kijelentéseinek, aki különben Kemény Zsigmond Gyulai Pál c. regényét rendezte sajtó alá. Klasszikusokhoz hozzányúlni következményekkel jár, hiszen minden ilyen átirat egy szövegvariánsa lesz a remekműnek – emeli ki a kutató. Befolyásolja az olvasót, egy kicsit hazudik neki, és más irányba viszi el, esetleg akadályozza is a kutató értelmező, elemző munkáját.

20170927_123840A beszélgetés további részében szó esett Kosztolányi Dezsőről, illetve a kritikai kiadásról. Dobás Kata tagja egy kutatócsoportnak, mely eddig körülbelül húszezer Kosztolányi-szövegváltozatot (vers, novella, műfordítás, publicisztika) tárt fel, és a kutatás még nem zárult le.

Azt is megtudtuk, hogy mostanában Dobás Kata a fiatal, elsősorban elsőkötetes költőkről ír legszívesebben. A kortárs magyar irodalomban ugyanis nagyobb figyelem jut a prózaírókra, és eleve kevés azok száma, akik verseskötet-bírálattal foglalkoznának – mondta a kritikus a jövőre vonatkozó tervei kapcsán.

Amelyik regény néma a most számára, az halott” – hallottuk a beszélgetés során. Ezt továbbgondolva mondhatjuk, hogy minden kornak újra meg kell ismernie a hagyományt, párbeszédbe kell lépnie vele, mert ha ez nem sikerül, akkor az irodalmi műalkotás nem lesz az élő irodalmi hagyomány része. Meghal.

Dorgay Zsófia

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>