A költészet napján

A magyar költészet napján A tudat szunnyadó határőrei című kiadványból, Kovács Vilmos versei közül a Tavaszi viharok című költeményt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

*

TAVASZI VIHAROK

Nem tudok nótát. Hamis, ha szól a lant.

Elnyűtték húrját szép fehér ujjak.

Nem kell a verkli, a sárgult kottalap.

Nem húzok tornyot romokból újat.

Ha megcsalt múzsák néha még keresnek,

s jönnek álruhás, uzsorás évek,

nem veszek tőlük aranyos keresztet.

Nem kell már nekem könnycsaló ének.

Nem járok sírni felszentelt sírokra.

Míg a kor fogan könnyben és vérben

s előttem indul halálos birokra –

én ócska lantok húrjait tépjem?

Nem tudok nótát. Nem nóta kell neked,

de vihar, amely tombolva lázad,

s fehérre mossa megrettent lelkedet,

hogy beleférjen e roppant század.

Hogy beleférjen az új hit, az egek

titka, hogy szolgád legyen az atom…

Nem tudok nótát… Lantosod nem leszek,

de érző lelkem – azt neked adom.

Az égre horkant tavaszi viharok

csodákat tevő szeszélye szülte,

s felzúgott benne, ártatlan kis dalok

helyett, a vihar lázongó kürtje.

Rátört a század; száz csoda, ígéret.

Feldúlták csendjét sikongó hangok.

Megvette álmát vérrel írt igéknek

igaza – drága emberi rangom.

Süket a fülem, ha szól az ócska lant.

Új század fogant könnyben és vérben,

és    számra fagyott, ha könnyű volt a hang,

ha nem e nagy kor rangjához mértem.

Dübörgő zajjal rohannak az évek.

Nyugalmat bennük sohasem leltem.

S nyugodtan teszem mégis majd elétek,

elcsitult korok, háborgó lelkem.

Nincs benne nóta. Vihar szült, szertelen.

S ha jössz, te békés, ráérőbb holnap,

s indulók helyett dalt hozhatsz lelkedben,

köszönd e lázas, harsonás kornak.

 Kovács Vilmos

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>